New Zealand II. - Wai-o-tapu

Nézzétek el nekem, hogy egy kicsit filozofálgatok, de Wai-o-tapuban döbbentem rá, hogy miért érzem magam ennyire furán Új Zélandon illetve hogy miben rejlik az ország különlegessége.

Általában azok a helyek, melyeket eddig meglátogattam, csupa olyan látnivalót tartogattak, amelyek elöttem vagy fölöttem helyezkedtek el. Várak, templomok, hegyek, mind az égre törnek - ha vallást is bele akarunk keverni, mindegyik a mennyhez akar közelebb kerülni. Itt viszont, minden alattad van, vagy alulról tör fel. Érdekes rádöbbeni, hogy a talaj, amin járunk igazából milyen erőt és életet takar. A nevek is inkább a pokolhoz kötődnek, pl. Devil's home. Az emberek csendben állnak körül egy mud pool-t, ahogy az fortyog magában és valahogy úgy tűnik, mintha arra várnának, sőt abban reménykednek, hogy mindjárt abbahagyja. Kényelmesebb az a tudat, hogy a föld ott van és ott is marad, nyugton, ahol megszoktuk.

Ráadásul nem is mindent lehet szépnek nevezni a szó klasszikus értelmében. Természetellenesnek tűnik egy rikító zöld tó, melybe egy citromsárga patak csordogál. Lenyűgöző és érdekes, az nem kétség, de nem feltétlenül esztétikus. Például ha vehetnék egy házat valahol Palm Beachen vagy egy mud pool mellett, nem lenne nehéz dönteni.











Még több kép