2008. május 29., csütörtök

New Zealand III. - Matamata


Új Zélandon járva nem engedhettem meg magamnak, hogy ne látogassak meg legalább egy Gyűrűk Ura forgatási helyszínt. Az útvonalunkhoz legközelebb Matamata volt, mely Hobbitfalvának ad otthont. Aligha meglepő, hogy a szülői egységek nem voltak valami lelkesek, tehát egyedül mentem. Féltem tőle, hogy én leszek a legidősebb a látogatók között, csupa ricsajozó hatévessel körbevéve, de szerencsére nem ez történt - sőt én voltam a legfiatalabb.

A háttértörténetről: olyan helyet kerestek, ahol található egy gigantikus fa egy tó mellett. Csak Bilbó szülinapját akarták itt leforgatni, míg Hobbitfalva többi részét más helyeken. Azonban mikor a rendező odautazott, észrevette, hogy körbe a láthatáron semmi nem árulkodik arról, hogy a 21. századot írunk, így az Alexander farmon építették fel az egész falut. Miután a forgatás véget ért, elkezdték lebontani a díszleteket, de egyre több turista kezdett el az Alexander család ajtaján kopogtatni, hogy ugyan megnézhetnék-e, ami maradt. Mindez ahhoz vezett, hogy a család felvette a kapcsolatot a film forgalmazójával. Abban egyeztek meg, hogy amennyi még megvan, azt otthagyják, de vissaállítani már nem lehet az eredeti állapotot. Ezért néz ki úgy, ahogy.

Szenzációs élmény volt. Elsőként annak örültem nagyon, hogy nem csináltak az egészből valamilyen Disneyworld másolatot, nem futkároztak maurik Frodónak öltözve, nem volt Gollam-burger meg Gandalf Varázsbolt. Ez a terület még mindig egy birkafarm, a család csak annyit intézett el, hogy egyy kisbusszal odavisznek, körbevezetnek, sztorizgatnak és ennyi. Ez is bőven elég. Új Zéland maga meseszerű, nem azért lett belőle Középfölde mert ott játszódtak a filmek, hanem azért játszódik itt a Gyűrűk Ura, mert EZ Középfölde. Hobbitfalva is inkább néz ki romnak, mint forgatási helyszínnek. Jobb is, hogy nem az eredeti állapotában lehet meglátogatni, így még hatásosabb annak, aki szereti a Gyűrűk Ura világát.






Nincsenek megjegyzések: