Az utolsó nap nem indult jól. Először csak a szél vált orkánszerűvé, aztán ömleni kezdett az eső. És hogy mindez ne legyen elég, a világ legkacskaringósabb szerpentinjei vártak ránk. "Idegenvezetőnk", Dr. Füzesséry igyekezett is az időhöz illeszkedő látványosságokat kiválasztani. Így vettük célba a hot water beach-et. Szuper lesz. Az ablaktörlőnk leggyorsabb fokozaton nem volt képes felvenni a versenyt az esővel és mi strandra készülünk. Sebaj, én nagyon élveztem 10-15 km/h-ás száguldást, az egysávos hidakat és azon gondolkoztam, hány kabát lesz elég ahhoz hogy kiszálljak a kocsiból. 2 óra araszolás után az arcomon a mosoly már nem volt őszinte, kész voltam keresni egy szállodát és a nap hátralevő részét egy könyvvel tölteni, de ekkor megláttam egy kávézót és rátapostam a fékre.
Pontosan az ilyen helyeket nem találom Sydneyben: hangulatos, egyedi, stílusos kis cukrászda és hülyeség-bolt. Ráadásul egy fűszerkert közepén. Napos időben fantasztikus lehet sétálgatni a különböző aromák között, most csak foltokban lehetett felfedezni a legerősebb illatokat. Egy kisebb kád kávéval elfoglaltunk egy asztalt és jó turista módjára kinyitottuk a térképet. Mintha csak erre vártak volna, odalépett hozzánk két nő és felajánlotta segítségét. Nagyon nagy szerencsénkre, mert ha ők nem hívják fel a figyelmünket arra, hogy a kiszemelt útvonalunk egy egyirányú földút, akkor még most is ott lennénk. Egyébként az idősebb nő népzenész volt és legutóbbi európai körútjukon Magyarországon is megálltak. Lánya önkéntes mentőorvos volt.
A kávézó igencsak megnövelte a morálomat. A melegvizes strand már nem volt messze és annak ellenére, hogy 10 fokot esett a hőmérséklet és egy méternél tovább nem lehetett ellátni az esőben, azért odaeveztünk. Hősies szüleim nem adták fel, kamerával felszerelkezve kiugrottak a kocsiból. Rendkívül szórakoztató 10 perces előadásukat testi épségemet veszélyeztető röhögőgörccsel háláltam meg.
Már majdnem elhagytuk a parkolót, amikor egy kis műhelyre lettünk figyelmesek. A boltot Mokonak hívták, szobrokat, képeket meg egyéb csecsebecséket készítettek üvegből, fémből meg mindenféléből. Kevés vagyok ahhoz, hogy leírjam, mekkora öröm volt újfent azt érzeni, hogy valami újat látok. A legnagyobb hatással rám az üveglapokból készült hullám volt. Micsoda fantasztikus társaság: ha süt a nap szörföznek, amikor nem, akkor szobrászkodnak egy kicsit. A képek jobban visszaadják határtalan kreativitásukat.
Az utolsó nap nem indult jól. Először csak a szél vált orkánszerűvé, aztán ömleni kezdett az eső. És hogy mindez ne legyen elég, a világ legkacskaringósabb szerpentinjei vártak ránk. "Idegenvezetőnk", Dr. Füzesséry igyekezett is az időhöz illeszkedő látványosságokat kiválasztani. Így vettük célba a hot water beach-et. Szuper lesz. Az ablaktörlőnk leggyorsabb fokozaton nem volt képes felvenni a versenyt az esővel és mi strandra készülünk. Sebaj, én nagyon élveztem 10-15 km/h-ás száguldást, az egysávos hidakat és azon gondolkoztam, hány kabát lesz elég ahhoz hogy kiszálljak a kocsiból. 2 óra araszolás után az arcomon a mosoly már nem volt őszinte, kész voltam keresni egy szállodát és a nap hátralevő részét egy könyvvel tölteni, de ekkor megláttam egy kávézót és rátapostam a fékre.
Pontosan az ilyen helyeket nem találom Sydneyben: hangulatos, egyedi, stílusos kis cukrászda és hülyeség-bolt. Ráadásul egy fűszerkert közepén. Napos időben fantasztikus lehet sétálgatni a különböző aromák között, most csak foltokban lehetett felfedezni a legerősebb illatokat. Egy kisebb kád kávéval elfoglaltunk egy asztalt és jó turista módjára kinyitottuk a térképet. Mintha csak erre vártak volna, odalépett hozzánk két nő és felajánlotta segítségét. Nagyon nagy szerencsénkre, mert ha ők nem hívják fel a figyelmünket arra, hogy a kiszemelt útvonalunk egy egyirányú földút, akkor még most is ott lennénk. Egyébként az idősebb nő népzenész volt és legutóbbi európai körútjukon Magyarországon is megálltak. Lánya önkéntes mentőorvos volt.
A kávézó igencsak megnövelte a morálomat. A melegvizes strand már nem volt messze és annak ellenére, hogy 10 fokot esett a hőmérséklet és egy méternél tovább nem lehetett ellátni az esőben, azért odaeveztünk. Hősies szüleim nem adták fel, kamerával felszerelkezve kiugrottak a kocsiból. Rendkívül szórakoztató 10 perces előadásukat testi épségemet veszélyeztető röhögőgörccsel háláltam meg.
Már majdnem elhagytuk a parkolót, amikor egy kis műhelyre lettünk figyelmesek. A boltot Mokonak hívták, szobrokat, képeket meg egyéb csecsebecséket készítettek üvegből, fémből meg mindenféléből. Kevés vagyok ahhoz, hogy leírjam, mekkora öröm volt újfent azt érzeni, hogy valami újat látok. A legnagyobb hatással rám az üveglapokból készült hullám volt. Micsoda fantasztikus társaság: ha süt a nap szörföznek, amikor nem, akkor szobrászkodnak egy kicsit. A képek jobban visszaadják határtalan kreativitásukat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése