Good Food & Wine Show

Június 16, szombat. Igen, tudom, már majdnem két hete volt, de múlt héten ágynak estem és a gyógyszer még jobban lehülyített, úgyhogy nem voltam képes leírni élményeinket. Pedig micsoda nap volt.

Az időjárás lehetőleg még vacakabb volt, mint előző héten. Reménykedtünk, hogy ez talán elriasztja a népet és békésen végigjárhatjuk kiállítást, de ez persze hiú remény volt. Méghogy némi eső és szél elriasszon egy ausztrált az ingyen piától! Nevetséges.

Márpedig ennek a fesztiválnak a lényege az ingyen pia. Van étel is, ahogy a cím is utal rá, de az csak azért van, hogy visszalehessen menni egy második borkostoló-körre. Eleinte azért próbáltam beleélni magam: összehasonlítani a déli borokat az északiakkal, kideríteni melyik évben volt jó a termés. Ez a terv kb. 1 órát volt életképes, amikor először jelentkeztek a mozgáskoordinációs problémák. Azután már csak az számított, hogy vörös legyen illetve, hogy hol nem jártunk még. Később az se. Két óra iszogatás után áttértünk az ételrészlegre, hogy egy kis szünetet tartsunk, illetve hogy megebédeljünk. Ebből sokra nem emlészkem. Különösebb terv nélkül haladtunk standról standra. Ahol valami gőzölgött, oda előbb mentünk, ahol sokan álltak, oda később. A délután egyetlen biztos pontját egy mesterszakács előadása képezte, amire külön jegyet vettünk. Az elkerített színpad közelébe érve azonban feketélő tömegre lettünk figyelmesek és inkább a még meg nem kóstolt borok felé vettük az irányt. Útközben találtunk egy mauritiuszi standot, ahol vaniliás papaya lekvárt ettünk és mango rumot ittunk hozzá. Fincsi.

Ekkortájt hívott fel Peti barátom, az ifjonti alkoholista, hogy mi újság velünk, merre járunk. Mondom neki, hogy egy fesztiválon vagyunk, ahol egész nap borokat lehet kóstolni meg enni, amennyi belédfér. Hosszú csend, majd: "egy óra és ott vagyok". A sokk nagy lehetett, mert egy fél órával később ismét felhívott, hogy "ez biztos? 25 dollár és annyit amennyit csak akarok? És sör is van meg minden?" 59 perccel később - soha nem volt még ilyen pontos - már ő is nyakalta a mango rumot és a lekvárt. Peti igazi élsportoló, mert 20 perc alatt behozott minket, pedig akkor mi már 4 órája ott voltunk.

Az esemény végéhez közeledve a tömeg méginkább megszelidült, az épület (amely kb. a BNV A-pavilonjának méreteivel dicsekedhet) hamar Sydney legnagyobb borozójává alakult át. Ha valaki csak egy cigit kért a másiktól abból is hosszú beszélgetés alakult ki. A Bence segített egy stand elpakolásásnál és egy doboz humusz meg némi keksz lett a jutalma. Paul barátunk, aki bejutott a mesterszakács előadására még egy autogrammot is szerzett a fickótól és most ott ugrált a kijáratnál azt üvöltözve, hogy "ainsley aláírta a karom!". Monty, egy új-zélandi srác épp meg akarta mutatni aznapi sztár-szerzeményüket, egy speciális mártást húsokhoz, és persze ripityára törte. "I don't wanna be you right now". Hehe.

Este hat lévén fáradtak és éhesek voltunk mindannyian, szóval még elmentünk inni pár órát. Végül nyolcra végkimerülten hazaértünk.
Az esemény linkje.