UPDATE: Leo's Barbershop

Elképesztő, milyen váratlan helyeken taláhat az ember egy érdekes karaktert ebben a városban. Egy egészen hétköznapi teendőből esemény kerekedik. Ma például csak le akartam nyiratni a hajamat. Ez már régóta csupán pár perces elfoglaltságnak számít, hiszen nem sok frizura közül válogathatok. Leginkább egy nullás-gépet alkalmaz a mester. Utóbbinak kiléte is elég mellékessé vált.

Általában ilyenkor a belvárosba utazom, ahol néhány libanoni üzemeltet egy kis fodrászatot. 5 perc alatt elintézik és csak 10 dollárba kerül. Rövid, fájdalommentes. A srácnak, akihez általában leülök hasonlóan nő a homloka, szóval megértő és tudja mi a dolga. Ma viszont nem volt kedvem ezzel ennyi időt eltölteni ezért más megoldást kerestem.

Pénteken a Pino's nevű olasz étteremben ebédeltem. Mióta rámszóltak, hogy ne 4.55kor induljak haza, hanem 5.02kor, azóta teljes hosszában kihasználom az egyórás ebédszünetet. A Pino's Crows Nestben van, 15 perc séta és kitűnő pizzát sütnek. Odafelé észrevettem, hogy az egyik ház bejárati ajtaja mellett egy egészen kicsi borbély van egy öregúrral és egyetlen székkel, amit baromi érdekesnek találtam. Ezt ki kell próbálni, gondoltam. Így kötöttem ki a Leo's Barbershop-ban

Mikor beléptem az ajtón az öregúr, aki kiköpött Rodolfó A Székben ült és cigarettákat sodort. Meglát és amikor feláll, elállja az utamat a Székhez. Várom, hogy odébb álljon. Észreveszi a zavaromat, mire rámszól, hogy kerüljem meg a széket, de hamar. "This is my side, that is your side!". Na, itt már tudtam, hogy ez nem lesz semmi.


Végre leültem és jobban körbenéztem. Azóta sem tudom, mi lehetett ez a helyiség, mielőtt Leo betelepedett. Talán kukatároló, mert az ajtó rögtön a postaládák mögött van. Balra régi képek, Leo fiatalon, meg ilyesmi, a műszerek az asztalon, mint a sebészi tálcán a szikék: olló, borotva, ritkító, minden párhuzamosan áll. A fésű valami zöld szutyiban úszik egy nagy tartályban a tükör alatt, mellette két pamacsoló (egyik hintőporos, másik szappanos), a falról bőrszíj lóg le. Mindeközben hangosan szól Tony Bennett Duets című albuma. Szóval totál oldschool az egész, időgépben ülök és állatira élvezem.





Leo közben mesélni kezd a képekről, hogy milyen dohányt szív meg hogy milyen szuper zene ez a Tony Bennett. Ide minden szám kezdetén visszatért, végül elővette a CD tokját és mindig megnézte, épp kivel énekli Bennett a duettet. Néha ő is beszált a refrénre vagy ha egy nő a postáját vette ki a tárolóból táncolt neki egy kicsit. Az öregúr egyébként 78 éves, Görögországban született, később Bulgáriában kötött ki majd onnan Örményországba ment. Hogy került Sydneybe, azt talán majd legközelebb megkérdezem. Hosszas, szertartás szerű előkészületek után a következő mondattal látott munkához: „It will take 45 minutes.” Tessék?

Az elején kicsit félni kezdtem, mert nekem teljesen randomnak tűnő mozdulatokkal kopasztott aztán észrevettem a rendszert az egészben. Amikor a harmadik fajta pengével esett neki a tarkómnak kezdtem észrevenni, mennyire akkurátus, és akkor elővette a borotva pengét és szinte szálanként ment végig, hogy tökéletesen egyenes legyen. Eszméletlen volt. Ekkor eszembe jutott, milyen régóta ki akarok próbálni egy proper borotválást, szappanhabbal, pengével, ahogy kell. Szóval megkértem az öregurat, takarítsa el a borostát a pofámról, és meg kell mondjam, tényleg baromi jó poén volt, bár ha jól tudom valamelyik fázisban egy forró törülközővel kéne beborítani az egész fejem, nem? Sebaj, így is jó volt. Amikor az államhoz, ért morogni kezdett: „there’s something here and I don’t want to cut it. You have a scar here and an other one here, what happened to you?”

Aftershave, hintőpor, fizetek. Már éppen kiléptem és indultam az irodába (félig rohanva, mert tényleg majdnem egy órát műtött), amikor utánam kiabál majd rohanva a kezembe nyom egy csomó mentos-minit. Óriási fazon.

Az is biztos, hogy itt törzsvendég leszek.